A levegő fertőtlenítő szagtól terhes s a csupasz fehér falak ridegen méregetik a folyosón várakozó betegeket. Egy idős néni köntösben és papucsban ücsörög a tolószékében, a fehér ajtót nézi, miközben el-elereszt egy-egy nehézkes sóhajt. Mellette műanyag fehér széken egy 50év körüli, kopasz pöfeteg férfi szitkozódik, amiért olyan sokat kell várni. Tőle jobbra feltűnően vékony sápadt hölgy foglal helyet, ölében 5 éves forma kislányával, kezében pedig egy vaskos könyvvel. Körülöttük is még sok idős ember ücsörög, míg mások a falnak dőlve állnak. Pár kisebb gyerek a földön foglal helyet, hiszen az ő számukra nem jutott szék, így jobb híján a szürkés színű padlóra huppantak le. Az idő vánszorogva halad csak éppen, hogy mutatóba, nehogy azt higgye az ember, hogy megállt. A kisebb gyerekek ezt nehezen viselik, így a csendet gyakran töri meg vékony kis hangjuk, amint afelől érdeklődnek, hogy mikor mennek haza. Persze a "nem sokára" válasz nem elégíti ki kíváncsiságukat, így tovább kérdezősködnek, hogy mégis mennyi az a "nem sokára". A szülők többnyire erre már csak egy halk sóhajjal felelnek. Mint az látszik nagyon sok különböző ember megtalálható itt, mégis ha figyelmesen végigtekintünk a váróban lévőkön észrevesszük, hogy van valami közös bennük: mindnyájuknál nagy fehér lapok vannak. Az orvosok ezekről a lapokról tudják megkülönböztetni a betegeket. Rajta van persze a személy neve, születési helye és ideje, valamint a lakcíme is, őket mégsem ezek érdeklik igazán. Sokkal inkább az kelti fel a figyelműket, ami mindezek után van a papírra nyomtatva, azon a különös nyelven, mit csakis ők értenek meg. Számukra tulajdonképpen minden beteg egy-egy papírra nyomtatható adat vagy szöveg. Ez alapján gyógyítanak ők. Gyakran jut eszembe, vajon ha ezeket a papírokat egyszerűen csak összegyűrnénk, széttépnénk, minden betegségünkkel bajunkkal együtt, vajon a lapokkal együtt múlnának e a tünetek is?! Milyen szép lenne, ha egyszerűen kidobhatnánk a kukába a problémáinkat és azok meg is szűnnének. Talán sosem tudom meg működne-e a dolog, hiszen ezekre mindenki úgy vigyáz, mint a szeme fényére. Furcsa, hogy a betegségeiket így féltik, óvják az emberek. Mielőtt azonban mélyebben is eltűnődhetnék ezen a nagy fehérre meszelt ajtó nyikorogva kitárul, s egy vékonyka fehér ruhás hölgy szól ki rajta: - Mindenki beadta a papírjait?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése