Szétszabdalt álmokat szorongatott...
ujjai görcsösen kapaszkodtak halott,
elvetélt jövőjének üres vázához,
pedig az már a múlttal járt násztáncot.
Fekete-fehér világ, álmosan nyújtózott
bele a hajnalba, s a jövő felé kúszott.
Monoton ismételt szép szavak,
eltaposott cigaretta csikk...
Mi összekötötte szívének egyik
felét a másikkal elszakadt,
de csitt!
Csak egy pillanat, míg kihül a tetem,
álom, vagy értelem?!
Kincs a szivárvány lábánál...
Betondzsungelben nem nő ibolya!
Szempilla rebben, vérző álmok...
Merre tartott?! Ki tudja...
Reszketeg hajnal, ingatag lábakon...
A nap tüze hajjajj éget-e mondd,
vagy fénye van csak, mi emel az égig,
hogy egy másodpercnyire körbetekints,
majd visszazuhanj, hol két lábon állok,
a porba, a sárba, itt megtapos álnok
embertömeg, szív nélkül lüktető
arc nélküli, névtelen bábok!
Egy felhő peremén szárnyak nélkül
ugrásra készen, de nem jött a jel,
hogy szomjazó lelke megkapja végre...,
s döntése nyomán a béke jön el.
Ezerszín világ, s én itt állok újra
fekete-fehér minden gondolat,
mit kiszáradt elmém utolsó húrja
szült e világra, majd elnémult végleg,
visszavonulva a meztelenségbe,
kimondatlanul:
"Fogadj el kérlek!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése