Nem szeretem a kávét,
de iszom, mert ezt várják el a felnőttek,
ha valaki ettől felnőttebb...
Én meg csak nézek szanaszét,
minden csupa kék,
meg rózsaszín, meg édes...,
nem értem, miért isszák ezt!
Persze iszom én is, hogy az legyek, akinek akarnak,
a társadalom komoly, felnőtt, teljes értékű tagja...
Na persze! Blabla! Aki ezt elhiszi, bolondabb, mint egy macska,
vagy szamár...
Na ne már!
Van aki feketén, van aki édesen,
nekem meg halad az életem...
és sehogysem...
Kijelenthetem, hogy selejt vagyok.
Nem nekem teremtették az életet,
vagy engem nem az életnek.
Pocsék kapcsolat a miénk, annyi szent,
válás lesz a vége.
Egyeseknek szerelmi gondjaik akadnak,
mások az anyagiakra panaszkodnak,
nekem meg...a kommunikáció a problémám,
bármit mondok, furcsán néznek rám.
Értelmetlen az egész.
Megtanultam egy nyelvet, mely nem túl nehéz,
de sokan beszélik.
Erreföl, millióból nem akad egy se',
ki gondolataimat megértse.
Nem értik, ha festek, nem értik, ha írok,
azt meg végképpen nem, ha élőszóval szólok.
Néznek rám bambán, összesúgnak a hátam mögött,
azt mondják rólam: "Barátom, ez lökött!"
Nem mintha én jobban érteném őket,
iszom a barna keserű löttyűket
míg bírom...,
ha meg már nem, kiborítom!
Hogy mi lesz aztán?!
Nem tudom...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése