Keveset tudok biztosan. Minden pillanat változik,változom. Meghalnak,cserélődnek sejtjeim, 1-2év alatt szó szerint kicserélődöm. Olykor azt érzem,hogy nincs más vágyam,mint szaladni... Nem azért mert üldöznek, nem azért mert kell, hanem azért mert akarok. Messzire. Messzire innen, messzire másoktól és közelebb magamhoz. Valahol senkinek lenni. Ott megállni és körbenézni. Hagyni, hogy legyen, ahogy lesz. Ha megkérdezik "Who are you?", azt felelni "What do you think? Who I am?", aztán annak lenni akinek mondanak és rájönni,hogy tévedtek. Másnak lenni, előről kezdeni, kipróbálni, élvezni,elengedni. A sok cáfolat után eljutni az állításig "Igen, ez vagyok én! Most épp....", aztán elfogadni, hogy most ez a kép, de változik és változni fog.
Szembeállni sajátmagaddal és megszorítani, majd engedni, hogy másképp sminkeljen, új frizurát vágasson, megtanuljon egy új nyelvet, más ütemben verjen a szíve, cserélődjenek a sejtjei. Közben talán más is megtanulja ilyen finoman megölelni, minden rezdülésére odafigyelve olykor erősebben,olykor gyengébben fogva őt és akkor te is megfordulhatsz. Akkor megölelheted azt a másikat, elkezdheted figyelni a vonásait, a rezdüléseit, a változásait. Akkor táncolhattok együtt, akkor lüktethettek, mint erekben a vér, távolabb és közelebb... Húzva és taszítva a másikat, figyelve minden rezdülésre, vele változni.
Ha megérzed ezt a gyengéd, szerető és értő ölelést magad körül, ne kapaszkodj sajátmagadba, merj lassan megfordulni és engedd. Csak két bátor bízva-bízó ember táncolhat együtt ilyen szabadon és kötetlenül.
Szeretnék szaladni..... Néha el melletted, máskor a karjaidba, hagynám és hagynád és bárcsak egyszerre hagynánk! Együtt lenni senkinek, egymás senkijeinek lenni....... Az igazán valakivé tenne, egy igazán szabad valakivé. Azt hiszem..! Habár keveset tudok biztosan.
