Életem a vászonban mérve.. /gondolatfalatka/

hangulatfokozó dallamok
Mint egy amerikai film, kócos, esetlen főhősnője, aki végül a legjobb,legrendesebb,leghelyesebb,legkapósabb és legpénzesebb pasit szelídíti meg magának. Mindeközben persze a kisujját sem mozdítja, sőt, valószínűleg a csábításban elkövethető hibák mindegyikére hoz példát, a körülbelül 60-80 perces játékidő alatt. A moziban ülők nevetnek és sírnak a főhősökkel aztán langy elégedettséggel hagyják el a termet, néhány szentimentális pillantást vetve még a vászonra, ami az imént titkon dédelgetett romantikus vágyaikat vetítette.
Minden reggel elhatározom, hogy "ma csinos leszek, nőies és még ki is sminkelem magam", aztán eltugyizom és éppen csak annyira marad időm, hogy magamra kapjam a kényelmes melegítőm és copfba fogjam a hajam, aztán futok. Hajnaltól reggelig, a két órás úton a város felé, igyekszem vidám, pozitív energiákat sugározó zenékkel bombázni a dobhártyámat, közben a mozifilmekhez hasonló romantikus képzelgésekkel ütöm el az időm, ami valószerűtlenül idült kifejezést fest az arcomra, a 6:14es vonaton zötyögve. (Hát még ha furcsálló tekintetek valamelyikének tulajdonosa csak sejtené, hogy 4 órakor csörgött az ébresztőm és nem élek drogokkal!)
Ám az én filmem még csak a bevezető 20 percnél tart, mikor megismerjük az esetlen, kissé slampos szerencsétlen, jó szándékú de túl őszinte csupahiba főhősnőt, aki kis ráfordítással természetesen bombázó és tulajdonképpen egészen talpraesett és valamiben talán mg kiaknázatlan tehetséggel is rendelkezik, de ezt csak sejtheti a néző. Szeretem azt hinni, hogy ez még csak az első 20perc, a bevezetés.
Most jön majd a magabiztos, talán kicsit túl magabiztos, elérhetetlen macsó, a kellemes kis feszültségek, majd lassú vonzalom alakul, töketlenkednek, hibát-hibára halmoznak, ezt követi egy rövid romantikus idill. A főhősnő önértékelése dimenziókkal megugrik, közben talán egész élete pozitív irányt vesz, saját lábára áll. Végül jön a bonyodalom a szenvedős konfliktusos maximum 15perc a film vége előtt, ami természetesen egy  romantikus végkifejlet és annak folytatása a vásznon túl.
Azt hiszem ilyen felfogással könnyebb átvészelni a nehéz időszakokat, hiszen ez csak átmeneti és a végkifejlet a lényeg, de minden élmény szükséges és meghatározó. Minél több jeleneted van, annál nagyobb a gázsi (ez jelen esetben élettapasztalat), szóval értékeld életed minden másodpercét, hidd el, minden éppen úgy tökéletes ahogy van, visszanézve a az egészet megérted mire, miért volt szükség. Tudod: "Élvezd!"
Ha te filmben nézed az életed, vajon hol tartasz éppen?!

Future.......?

Aktualitások. Érettségi, továbbtanulás és a nagy kérdések:
Merre tovább? Mi szeretnél lenni? Mi leszel ha..? Hol? Van rá kereslet? Meg tudsz belőle élni? 
Sokat gondolkodtam. Mármint a jövőn, a jövőmön. Hogy merre tovább, hogy itthon vagy külföldön és ha itthon, akkor hogyan s mint... Ha itthon, akkor már tudom nagyjából. Formába öntött jövőképem határon belül, mint a gipsz figurák, de határon túl még folyékony fehér massza, sablon nélkül. Ha külföld, akkor milyen messze, mennyi időre, mit csinálni.... Csupa kérdőjel, itt bennem, s jogos a kérdésfelvetés, ha itthon már mindent tudok, miért akarok elmenni? Divatból? Hát bolond vagyok én? (Az vagyok, de a kérdés szempontjából ez nem mérvadó. Nálam jelentkezhet aki kicsit sem bolond!) Tulajdonképpen az "akarok" nem is a legjobb szó.. Tulajdonképpen én nem akarok. Világéletemben nem akartam. Most is inkább nem akarok, ugyanakkor ez a nem akarás nem tudom minek is szól.. Azt hiszem nem elmenni nem akarok, mert érzem belül a lelkemben, hogy el fogok menni innen és erre az elszakadásra van is bennem vágy. A névtelenségre, a nehézségekre, az egyedüllétre, hogy egy csóró garzonban megtapasztaljam, milyen saját magamért küzdeni egyedül, beleharapni egy óriási citromba és mosolyogni aztán. Ugyanakkor ott van a nem akarok. Az a bizonyos. Az a nagybetűs. NEM AKAROK. Nem akarok olyan közegben létezni, ahol nincs családom, ahol nincsenek emberek akiket szeretek. Persze. Majd lesznek. De nem akarok. Nem akarok újat. Nem akarok idegeneket. Nem akarok egészen egyedül lenni. Nem akarok. Nem akarok és akarok egyszerre. S ugyanakkor minden akarás és nem akarás fölött tudom, hogy valahogyan olyan irányba fog sodorni az élet. Tudom, mint mikor elültettem oviban a babot, locsolgattam és tudtam, hogy kikel, paszuly lesz belőle. Így csírázik bennem is ez a tudás egyre erősebben és nem örülök neki. Illetve nem tudom. Csapongok. Aztán rájövök, hogy buta vagyok. Minek olyasmin gondolkodni, amit nem irányíthatsz? Életem legjobb dolgai úgy történtek, hogy nem akartam, aztán megtörténtek és már nem is értettem mit nem akartam. A Sors, Véletlen vagy Gondviselés esetleg Jószerencse -hívd ahogy akarod- mindig odaterel ahol nekem a legjobb és én ezt nem érthetem. Két dolgot tehetek: Hagyom és közben felfedezem finom összefüggéseit és miértjeit az életemnek, tanulok és tapasztalok, vagy ellenállok, mint a fiatal kis kosok, nekimegyek a kerítésnek, ahelyett hogy kimennék a kapun, beütöm a fejem és a saját káromon jövök rá, hogy nem utasítást hanem segítséget löktem el.
Hajlamos vagyok túlfontolgatni és gondolkodni az életem dolgait. Olyan mintha állnál egy buszmegállóban és sorra hagynád elmenni az érkező buszokat, mert azt fontolgatod, melyik lehet a legtökéletesebb..
Éppen ezért, nem vagyok hajlandó több fontolgatásra vagy okoskodásra. A sok "Merre tovább? Mi szeretnél lenni? Mi leszel ha..? Hol? Van rá kereslet? Meg tudsz belőle élni?"  kérdésre, annyi a válaszom: Nem tudom! Nem tudom, ki és mi leszek évek múlva, azt sem tudom, holnap vagy holnapután mit teszek majd, csak bízom benne hogy helyesen teszek mindent amit csak lehet, a botlások után pedig újra és újra felállok. De most, csakis most van a tökéletes pillanat, mindig ez a pillanat és várni rá a legbutább dolog a világon (úgyhogy befejeztem), nem várni kell, hanem megragadni a pillanatot és tökéletessé tenni!!!
Csapjatok bele ti is, mert a jövő bizonytalan, a múlton már nem változtathatsz, a jelen az egyetlen ami fölött még lehet hatalmatok! Come on future!
ezt hallgattam, írás közben
(nincs összefüggésben a tartalommal, csak hozzáad a feelinghez)

Spontán vidámkodás /amúgy hullafáradtan/

Amikor csilliószor hallasz egy számot, aztán egyszer csak, miközben ülsz a villamoson és nézed a félig beborult, eget meg a Dunára kacsingató napsugárfoszlányokat, agyadba vésődik egy kósza sor a szövegből, amire ki tudja miért sosem figyeltél fel korábban. Apró meglepetések a nyűgös reggelekre (:
[ezt hallgattam]

"Hívhatod ezt barátságnak, de ha szerelem a neve, gyere adj neki szárnyat!"

Update love (matekkönyvemből hullott ki ma takarítás közben)

Mekis papírba csomagolt vonzalom....
Egy sajtburgerrel többre
mentünk volna.
Körülötted lenni borzalom,
Szar ez így, mert én szeretnélek tökre.
És ugyanazt a turmixot iszod.
Egyet kérünk ketten, egy nagyot.
Ki iszik gyorsabban?
Én nyerek, te hagyod.

...és szürcsölünk és játszunk,
de nem harapunk bele
ebbe a becsomagolt,
zsíros szerelembe.
Mert félünk,hogy túl jó (?)
és rászokunk a végén,
Aztán belehalunk a
túlsúlyosak élén.