Future.......?

Aktualitások. Érettségi, továbbtanulás és a nagy kérdések:
Merre tovább? Mi szeretnél lenni? Mi leszel ha..? Hol? Van rá kereslet? Meg tudsz belőle élni? 
Sokat gondolkodtam. Mármint a jövőn, a jövőmön. Hogy merre tovább, hogy itthon vagy külföldön és ha itthon, akkor hogyan s mint... Ha itthon, akkor már tudom nagyjából. Formába öntött jövőképem határon belül, mint a gipsz figurák, de határon túl még folyékony fehér massza, sablon nélkül. Ha külföld, akkor milyen messze, mennyi időre, mit csinálni.... Csupa kérdőjel, itt bennem, s jogos a kérdésfelvetés, ha itthon már mindent tudok, miért akarok elmenni? Divatból? Hát bolond vagyok én? (Az vagyok, de a kérdés szempontjából ez nem mérvadó. Nálam jelentkezhet aki kicsit sem bolond!) Tulajdonképpen az "akarok" nem is a legjobb szó.. Tulajdonképpen én nem akarok. Világéletemben nem akartam. Most is inkább nem akarok, ugyanakkor ez a nem akarás nem tudom minek is szól.. Azt hiszem nem elmenni nem akarok, mert érzem belül a lelkemben, hogy el fogok menni innen és erre az elszakadásra van is bennem vágy. A névtelenségre, a nehézségekre, az egyedüllétre, hogy egy csóró garzonban megtapasztaljam, milyen saját magamért küzdeni egyedül, beleharapni egy óriási citromba és mosolyogni aztán. Ugyanakkor ott van a nem akarok. Az a bizonyos. Az a nagybetűs. NEM AKAROK. Nem akarok olyan közegben létezni, ahol nincs családom, ahol nincsenek emberek akiket szeretek. Persze. Majd lesznek. De nem akarok. Nem akarok újat. Nem akarok idegeneket. Nem akarok egészen egyedül lenni. Nem akarok. Nem akarok és akarok egyszerre. S ugyanakkor minden akarás és nem akarás fölött tudom, hogy valahogyan olyan irányba fog sodorni az élet. Tudom, mint mikor elültettem oviban a babot, locsolgattam és tudtam, hogy kikel, paszuly lesz belőle. Így csírázik bennem is ez a tudás egyre erősebben és nem örülök neki. Illetve nem tudom. Csapongok. Aztán rájövök, hogy buta vagyok. Minek olyasmin gondolkodni, amit nem irányíthatsz? Életem legjobb dolgai úgy történtek, hogy nem akartam, aztán megtörténtek és már nem is értettem mit nem akartam. A Sors, Véletlen vagy Gondviselés esetleg Jószerencse -hívd ahogy akarod- mindig odaterel ahol nekem a legjobb és én ezt nem érthetem. Két dolgot tehetek: Hagyom és közben felfedezem finom összefüggéseit és miértjeit az életemnek, tanulok és tapasztalok, vagy ellenállok, mint a fiatal kis kosok, nekimegyek a kerítésnek, ahelyett hogy kimennék a kapun, beütöm a fejem és a saját káromon jövök rá, hogy nem utasítást hanem segítséget löktem el.
Hajlamos vagyok túlfontolgatni és gondolkodni az életem dolgait. Olyan mintha állnál egy buszmegállóban és sorra hagynád elmenni az érkező buszokat, mert azt fontolgatod, melyik lehet a legtökéletesebb..
Éppen ezért, nem vagyok hajlandó több fontolgatásra vagy okoskodásra. A sok "Merre tovább? Mi szeretnél lenni? Mi leszel ha..? Hol? Van rá kereslet? Meg tudsz belőle élni?"  kérdésre, annyi a válaszom: Nem tudom! Nem tudom, ki és mi leszek évek múlva, azt sem tudom, holnap vagy holnapután mit teszek majd, csak bízom benne hogy helyesen teszek mindent amit csak lehet, a botlások után pedig újra és újra felállok. De most, csakis most van a tökéletes pillanat, mindig ez a pillanat és várni rá a legbutább dolog a világon (úgyhogy befejeztem), nem várni kell, hanem megragadni a pillanatot és tökéletessé tenni!!!
Csapjatok bele ti is, mert a jövő bizonytalan, a múlton már nem változtathatsz, a jelen az egyetlen ami fölött még lehet hatalmatok! Come on future!
ezt hallgattam, írás közben
(nincs összefüggésben a tartalommal, csak hozzáad a feelinghez)