Furcsa dolog dönteni, olyan, mint amikor költözöl majd az új házadat mindig az előzőhöz hasonlítod. Eszedbe jut az a kellemes "otthon" érzés, ami az előző házadban fogadott, vagy az, hogy bár ez a ház nagyobb, a régi barátságosabb volt.
Aztán az új ház előnyeit keresed, ami eleinte nem sok. Talán eszedbe jut, hogy itt nem ázik be tető, de azt a régi házban is meg lehetett volna csináltatni.
Aztán szép lassan elkezdenek gyűlni az érvek az új ház mellett, mert élményeket élünk át benne, több hely van a karácsonyfának és nem kell a konyhában nyomorogni. Ez egészen addig megy, míg azt nem érezzük, hogy ez már nem egy ház, ez maga az otton. Amikor ezt érezzük, azt jelenti, végre helyesnek találjuk a döntésünket. A kétség, ami felmerül és megnehezíti a döntést, az az újtól való félelem. Hajlamosak vagyunk néha erőszakosan, görcsösen kapaszkodni a régibe, a megszokottba, mert nem ismerünk más lehetőségeket és ezért úgy véljük, a jelen helyzetünknél nincs kedvezőbb. Ha valaki nem elég elszánt és bizakvó, akkor örökké gyötri majd a kétség éjjelente, amikor a fejére csöpög a víz a beázott tetőn keresztül: "vajon mi lett volna ha...?" Ha az ember meg akarja ismeri a repülés örömét, akkor vállalnia kell a zuhanás kockázatát is és csak ezután ugorhat. Tudni kell nagyot ugrani, hogyha azt akarjuk érezni "megérte".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése