Egy összetörő világ romjain,
a hervadó kék rózsák lassa elfeketednek.
Könnyáztatta vágyaim
a sikoltó reménytelenségbe ereszkednek.
Egy kiapadhatatlan folyó a bánat medrében,
körülötte csend és sötét.
Angyalok úsznak a szánalom fényében,
elgörgetnék szívedről a fájdalom kövét.
Kapaszkodj, kapaszkodj undorító ember,
nyaldd a sebeidet!
Te, ki önsajnálat nélkül élni sem mer,
mosdasd könnyel kezeidet.
A vágy, mi itt tart és a kényszer, ami odahúz...
megvetnek.
A Menny, amit kívánsz és a Föld, amelytől nem szabadulsz...
Ne engednek.
Egy összetörő ember romjain,
a jajjgató lélek lassan elnémul.
Elszáradó emlékein
az enyészet tüze pusztítva elindul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése