Mókusok és Pandák, Noelek és Gizik... Egy régi, régi mese....

Az egyszer volt, nem is volt, hol volt, hol nem és most van, vagy nincs..., ki tudja már...! Megtörtént annyi szent; ha másutt nem, hát gondolatban, pillanatokban, emlékekben, de legfőképp a szívemben. Történt? Történik? Nem tudom. Valahol fél úton elhagytam az időérzékem. A napok és hetek egyszerűen egymásba csúsznak, aztán meg foghíjasra ritkulnak.  Nekik pár hónap, ami nekem pár száz év; mesénk szempontjából ez legalább annyira jelentéktelen, mint az, hogy a két főszereplő Anna és Pisti volt, vagy Noel és Gizi, netán egy mókus meg egy panda. Kicsire nem adunk.
Az bizonyos, hogy ez a mese egy szerelem története. Ebből nem engedek. Ez fontos. Ez tény. Ez a lényeg. A lényeg lényege. E szerelem -mint a szerelmek általában- egyetlen az egész világon, semelyik másikhoz nem hasonlítható. Mosolyokból, kopogtatásokból, véletlenekből, egy fél pár cipőből, egy majdnem színdarabból, egy lila madárból, egy sálból, egy csomag kamillából, egy csocsózásból, egy öt perces látogatásból, egy lépcsőfordulóból, egy ebédből, csipkelődésekből és nagyon sok forró teából lett összetákolva. Düledező falait színes szemkápráztató képek díszítik, melyeket alkotójuk csak szemüvegben láthat. Remények és félelmek táplálta tetőgerendáit pletykák szögezték oda, majd a zavar és megfelelni akarás szúi kezdték rágni. Cserepei nem voltak. Egyetlen véletlen séta, egy hajborzolás, egy papírpohár, egy karamellás ital, egy szemüveg, egy molylepke, egy műfogsor, egy sapkátlan kobak, egy majdnem Duna-part, egy mosogatás, egy teafilter, egy konyha, egy másik majdnem színdarab és egy két árbócos papírhajó próbálták betetőzni a tákolmányt, melyet egy kakaófolt romba döntött mégis. Egy lány maradt csupán a romhalmaz tetején tehetetlenül,reményvesztetten reménykedve, önostorozással kitöltve a mellkasában tátongó űrt, értetlenül turkálva a romok között, keresve a hibát, az okot, de legfőképpen a vigaszt. Összeomlott a kis kunyhó, melynek létezéséről addig nem volt hajlandó tudomást venni. Egy Noel, egy Pisti, egy mókus sátrat vert ott teleknek használva lüktető kis szívét aztán maga mögött hagyott egy hatalmas kakaófolttal romba döntött valamit. Egy ilyen megfoghatatlant, amire divatos címkéket aggatnak, mint vonzalom, tetszés, szerelem, de különben egyik sem fejezi ki a lényeget, azt , amitől ez egyetlen és különleges és megrendítő, esetleg sorsfordító, vagy rózsaszín. Szürke, magányos, reménytelen, kecsegtető és szemfényvesztő, inkább. Szerethető?! Mindenképpen.
Így szól egy első szerelem -vagy micsoda- gyötrelmes kis története. Röviden pár száz esztendőről. Nem lángoló, romantikus vagy sorsszerű mint a többi, amiket dokumentálni érdemes. Viszont szólni kell erről is, mert igaz és megtörtént egyszer egy Anna meg egy Pisti között, egy Noel meg egy Gizi között, egy mókus meg egy panda között.
Mikor e történet véget ér majd Gizi/Anna/panda számára is, borítékba teszi majd és feladja levélként, annak a bizonyos Pistinek/Noelnek/mókusnak, hogy elolvashassa a mesét, melyben ő volt az egyetlen kiskirályfi, melyben minden főszerep neki osztatott, melyben ő volt a kezdet és a vég, az alfa és az omega. A borítékra pedig csak annyi lesz rávésve:

 Feadó: Anna/Gizi/panda

Címzett: Pisti/Noel/mókus

"Örökké szerettelek...Egyszer!"