Karácsony van. Ilyen későn már senki sincs az utcán, aki teheti visszahúzódik jó meleg otthonába és ünnepel egy díszben álló halott fenyőfával a nappalijában..."De gyönyörű!"
Én a kihalt aluljáróban sétálok, szorosabban összehúzva magamon a kabátot, arcomat belefúrva kötött sálamba, miközben a zsúfolásig graffitizett falakról visszaverődnek lépteim..."Miért?"
Valaki ott kuporog a földön. Fázik és éhes is biztosan. Ruháknak nem igen nevezhető rongyokban ül a kövön, zsemle színű keverék az ölében... "Kérlek, az ételre és a kutyának!"
Gyönyörű Karácsony. Éljen az emberség! Bravó! Ez az EMBER itt a földön, épp úgy ember - igen, csupa nagy betűvel- , mint azok ott a halott fáikkal, csak éppen nincsen otthona. Ennyi a bűne. Persze könnyedén sütnek rá sok millió vétket, amiket talán soha el sem követett, csak, hogy a saját lelkiismeretüket könnyebbé tegyék, mikor ridegen elfordulnak anélkül, hogy segítenének..."Úgy is piára költi!"
Megállok előtte, ránézek. Olyan, mint én és az a kutya éppenséggel a sajátom is lehetne. El sem tudom képzelni, milyen érzés lehet, magadhoz ölelni a kutyádat, aki immár az egyetlen barátod, abban a tudatban, hogy az ő élete is a többi ember jóindulatán múlik. Ha fázik, ha nyüszít, ha éhes, semmit sem tehetsz érte, ahogy magadért sem... "Sajnálom Bundás!"
Mellé ülök. Nem sietek, bár várnak otthon, ők azonban melegben vannak és ha aggódnak felhívnak úgy is.
Zavartan néz rám, míg én figyelmen kívül hagyva kérdő tekintetét a zsebemben kotorászok, aztán a másikban. Nincs nálam sok minden, az üzletek zárva. Két egész és egy félig megcsócsált húsos szendvics lapul még a táskám aljában, aminek gondolatára azonnal felvillanyozódom és elő is kotorászom őket. Most rajtam a sor, hogy zavartan nézzek. Nem tudom, elfogadja e, hogy hogyan adjam oda. Megint rám néz, ekkor aztán nemes egyszerűséggel a kezébe nyomom a szendvicseket. Döbbenet ül ki az arcára majd elmosolyodik, végül hangosan felnevet, belezeng az egész aluljáró. Az egyik felet a kutyájának adja, majd elfelez még egyet és annak a felét is a szőrmók kapja, a többit ő kezdi el enni. A magam részéről még mindig zavart vagyok kissé, de a látvány, hogy esznek egyszerűen felmelegíti a mellkasomat. Elcsépelten hangzik, de amíg az ember ki nem próbál valami hasonlóan értelmetlen "jó tettet", addig ezt úgy sem értheti. Egy fél szendvicset, látom félrerak talán későbbre, ha újra nem lenne mit ennie, majd hálásan bólint egyet felém, miközben kissé "kijózanodva" tápászkodom föl..."Boldog Karácsonyt!"
[A történet természetesen fikció, mert a valóságban a hajléktalan meghat volna, a kutyájával együtt, a járókelő pedig jobb legjobb esetben is csak közömbösen tovább sétált volna. Éppen ezért a konklúziót mindenki vonja le a saját maga számára! Nem csak a fenyőfák halnak meg Karácsonykor és nem csak Karácsonykor! Jézus megszületett ugyan, de az, hogy megváltotta az emberiséget, olykor igen hiábavalónak tűnik...
Mindezek szellemében és tudatában, Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése