Egyedül vagyok, bár a Földön élek,
körülöttem él még milliónyi lélek.
Egy hideg padon ülök, körülöttem sötét,
még most sem értettem meg létem üzenetét.
A barátaimmal vagyok, beszélek és fecsegek,
szomorú vagyok, mégis velük nevetek.
Miért nem ért meg senki, miért nem hallanak meg?
Ha pedig kérdeznek, miért nem felelek?
Kiskoromtól fogva, könnyem visszafojtva,
a hideg padon ültem belülről zokogva.
"Sosem leszek teher,
túl élem, ha kell!"
Vigasztaltam magam, a padon egyre várva
a boldogságnak apró sugarára.
Többé már nem számít, egyedül maradtam,
akkor is, ha én másképpen akartam.
"Most már boldog leszek,könnyet sosem ejtek!"
Megfogadtam százszor, mégis jöttek könnyek.
Itt élek köztetek, mégis egyedül,
addig fáj a magány, míg lelkem el nem repül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése