Feszengve álltam a kisközértben ma reggel a szokatlanul hosszú vasárnapi sor legvégén, mikor egy
anyuka felváltott és ő került a sor végére mögém a kisfiával. Kisgyerekkel volt, tehát nem kérdés,
hogy magam elé engedtem őket. A anyuka és a két-három éves forma kisfiú elém álltak, ám a fiúcska
csak-csak hátra fordult és engem pásztázott, nagy értelmes világoskék szemecskéivel. Őt persze egyáltalán nem zavarta a rövidnadrágomból kibukkanó hófehér -szerintem- vaskos combom, ami miatt egész addig
idegeskedtem és szidtam magam, hogy ugyan mit nekem 35fok, kibírhattam volna a hosszúnadrágot
mint mindig. Nem, őt ez a legkevésbé sem foglalkoztatta. Ellenben érdeklődve kalandozott tekintete a
sapkámra tűzött plüss malacra és jóízűen kuncorászni kezdett, mikor rámosolyogtam. Nekem, aki
sohasem foglalkozom más emberek véleményével, legalábbis törekszem rá, hogy a sajátom legyen az
első, erre volt szükségem ahhoz, hogy elfelejtsem a gátlásaimat és visszanyerjem az önbizalmamat,
amit a rövidnadrág megkúrtított.
Hihetetlen milyen tiszta kis lények a gyerekek! Ez úton is köszönöm fiatalember! ((:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése