Haj. Szőke. Középhosszú. Tincsekben, kócos. Most. Jobb napokon puha. Volt. Szeretem.
Szemek.. Hatalmas, kifejező zöld szemek. Szeretem őket. A szín.. Zöld. Ritka.Imádom.
Orr. Turcsi. Azt mondta. Jobb oldalt pici anyajegy csücsül. Családi vonás. Szeretem.
Ajkak.Puha vastag, harapnivaló ajkak. Ha nem mosolyognak komoly,bánatos kifejezést festenek az arcra. Szépek. Szeretem.
Állok a tükör előtt. Mindez igaz. Mindezt látom. Mindez most nem érdekel.
Nyak. Arányos, szép ívű. Selymes világos bőr. Hiba. Piros folt. Véraláfutás.
Ez a hiba, ez az aprócska folt.. Hogy hiba volt e?! Majd az idő megmondja.. Most emlék. Nézegetem napról napra, hogy halványodik. Bánom, hogy nem volt eredetileg is picit sötétebb, később tűnne el. Fel-felbukkan fejemben az eset. Hogyan került oda. Mikor született pontosan.. Nem tudom. Egy biztos: rosszkor.Túl későn. Négy hónapja volt legálisan színre lépni, mégis most sikerült. Csak hogy mindig eszembejusson. A párja, az én páromon.Volt. Volt páromon. Az sötétebb, nem tűnik el olyan hamar.Mint az érzelmeink.. Az enyém tovább tart. De ahogyan halványul a folt, úgy leszek egyre szomorúbb. Pedig végre nem emlékeztet majd semmi. A tudat.. A tudat, hogy nem lesz több. Tőle nem lesz több nyom, nyakam fehér vásznán.Fáj. Olyan, mintha ő is így halványulna el. Távolodik.Bennem élesen megmarad a kép. Pontosan fogom tudni hol volt a bibi, a véraláfutás, mekkora volt, milyen színű és meddig tartott. De nem láthatom és nem érinhetem többé.
Folt a nyakamon. Akartál.Szerettelek.Mindent megtettem. Megkaptál. Kellettél.Akartalak. Nem akartál. Halványultál.Eltűntél.Eldobtál.Szeretlek.Kiheverlek.Féltelek.Vigyázlak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése